Előkészületben:


KINCSES FÜZET - KÖZKINCS

 


Eddig megjelent könyveim:




2008 novemberében, a Hét Krajcár kiadó gondozásában, megjelent:

MIRE MEGVIRRAD – Mai székely balladák címmel – ötven novellát tartalmazó kötetem.

A könyv oldala a kiadó honlapján »



Isten áldotta tehetséget, írót avatunk e kötettel. Ma szinte senki sem ismeri Verzár Éva nevét. De jaj, holnap az irodalom is megismeri őt! Varga Domokos György, e kötet gondos szerkesztője küldte e novellákat kiadónknak. Azóta egyik ámulatból a másikba esve nem is olvasom, hanem élem, megélem ezeket az írásokat. Történetről történetre haladva megállapíthatom, hogy e könyv írója még látta a havasokat, itta források vizét, hallotta fenyvesek zúgását. Tudja, mi a tisztaság.
Tamási Áron és Móricz Zsigmond örül, mondhatnám felületesen, ha azt gondolnám, hogy Verzár Éva az ő írásművészetüket folytatja. Majdnem így áll a dolog. Rokonságuk, sőt testvériségük, lélek- és népismeretük azonban mélyebb eredetű. E mai balladák szerzője a magyarságnak még ugyanabból a tiszta forrásából merített: az erdélyi természetből, a székely nép életéből, hétköznapi emberek sorsából. Ebben gyökerezik testvériségük. E mélyre látó, gyakran megrendítő, sokszor elgondolkoztatóan izgalmas, máskor inkább csak megnyugtatóan szép és igaz történetek azért is jók, tiszták és hasznosak, mert segítenek magunkra találni, mérgezettségünktől megtisztulni.
Ez az író arról ír, amiről nem írni bűn. A székelyek, vagyis népünk és nemzetünk szenvedéseiről, örömeiről, igazságkereséseiről, életünk humoros helyzeteiről is. A Hét krajcár születésének századik évfordulóján örülhetünk, hogy újjászületett Móricz Zsigmond szelleme. „Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni…”
Benke László

 



Írott Gyökerek 

Megjelent az Unisher Kiadóban - 2005 

Megrendelhető az email címemen. 

ISBN 963 7375 35 x

 



ŐSEINK FORRÁSA

Netkötet 

Irodalmi Rádió gondozásában 

http://oseinkforrasa.uw.hu/index.html »

 



TÜZET VISZEK- netkötet 

Kiadta a Mercator Stúdió 
ISBN 978-963-606-607-9 
Olvasható a Kaláka oldalán 
Föszerkesztő: Kaskötő István 

http://www.kalaka.com »
http://www.akonyv.hu/kortars/verzar_eva_tuzet_viszek.pdf »

Valamint a Magyar Elektronikus Könyvtárban 
http://mek.oszk.hu/04800/04878/ »

 




AMATŐR TEHETSÉGEK ANTOLÓGIÁJA
c. könyv
Benne: Verzár Éva: Békében egymás mellett 
Halló! Ügyfélszolgálat! 

259 oldal 
ISBN 963 218 245 6 
Ára: 2.190 Ft 

Kiadónktól megrendelve: 1.490 Ft + postaköltség 
Megrendelhető a kiadó bármelyik elérhetőségén. 
Budapesten megvásárolható az Írók Boltjában: 1061 Budapest, Andrássy út 45. 
NO-KO Sat Bt Kiadó 
http://nokosat.uw.hu/index.php »

 



Ó APÓ FÁJA - Mesekötet 


Kiadta az Orca17 Portal 

http://www.orca17portal.hu/e107/news.php »

 




ŐSZI IRODALMI ANTOLÓGIA 


Kiadó: Lyra Irodalmi Antológia 

Pápa 2005 október

 



HÉTTORONY ANTOLÓGIA

Kiadó: Hét torony


 
 
© Verzár Éva, 2009  –  Webdesign: www.strongdesign.hu