Nagy hegyeken túlra
Tavasznak napjára ébredett a világ.
Meszelik, meszelik mán a tisztaszobát.
Oda várják mostan a családnak fejit,
Kinek az élete, jaj, derékba törik.Elment idegenbe, messze pénzt keresni,
Elment a családnak létet teremteni.
Épp csak kisidőre, míg megnő a kicsi.
A legkisebb fiút fel kell még nevelni.Meszelik, meszelik mán a tisztaszobát,
Asszonyok kezibe a meszelő megáll.
Nem hisznek füliknek, nem hisznek a szónak,
Kapálni es kéne, s fogni a dolognak.Eddig az asszonyka fogta be a marhát,
Míg embere járta az világnak útját.
Ez leve a sorsa szegény nemzedéknek,
Ez a mai sorsa szegény csángó népnek.Családja szétszéledt kerek e világba,
Gyermeke elindult vonatnak aljába.
Aljába kötözé madzaggal a testét,
Imádkozék apja, onnét le ne essék.Meszelik, meszelik mán a tisztaszobát,
Idegenből hozzák haza halni gazdát.
S míg a mentő halad, szirénázik éppen,
Benne a két fia, nem hisz a szemének.Erős volt az apjuk, legény volt a gáton,
Nem termett még olyan messze hét határon.
Felnevelte őköt, semmiből etette,
S most, hogy könnyebb lenne, ez leve a vége.Meszelik, meszelik mán a tisztaszobát,
Hazavárják halni annak a gazdáját.
Tavasz virágiba öltözött a mező,
Tavasz illatába fürödik az erdő.Csak az ég nem tisztul, hullatja a könnyit,
Agyagos a föld itt s nem bírja elnyelni.
Hegyek es leküldik, elég mán a jóból,
Künn a kapu előtt patakokba’ csobog.Meszelik, meszelik mán a tisztaszobát,
Az asszony meg várja egyre haza urát.
Mennyi dolgos óra, mennyi vágyakozás!
Remélte, hogy más lesz, más lesz ez a világ.Fiatalka most es, nem féli a munkát,
De mi lesz, ha elveszti az ő kedves urát?
Ő volt ismerője az minden dolognak,
Ő volt hírhozója ennek a világnak.Itt marad magára, nagy hegyek aljába,
Nagy hegyek aljába, annak viharába.
Tavasz van, virágzik minden kinn a réten,
Meszelőt leteszi, s elsiet serényen.Vadvirág kezébe, ott szedte a réten,
Templom oltárára virágot letészen.
Térdre ereszkedett, Márjának lábához,
Hozzája sírósan ekképp imádkozott:– Márija, Márija, népünknek Szűz Anyja,
Balsorsú létünknek te vagy a látója.
Essen meg a szíved, essen meg a lelked,
Kicsi fiam engedd, csakhogy felneveljem.Osztán, hogyha felnő, végy engem magadhoz,
Vigyél országodba, fel az én uramhoz.
Szolgáltuk a földet, véres verejtékkel,
Hadd szolgáljunk eget, imádsággal, hittel.Könnyét kendőjével csak még letörölte,
Elindult, s hazament, leült a küszöbre.
Nézte a portáját, nézte házatáját,
Nehéz életének földi maradványát.Magasba felnézett, felnézett az égre,
Bámult a felhőknek sötét gyűrűjébe.
De a Nap es elbújt, hegyek háta megett,
Csak a fák susognak mostan üzenetet.Meszelik, meszelik mán a tisztaszobát,
Oda várják halni annak a gazdáját.
Elment egészségbe, s halni jöve vissza,
Elcsángált nemzetnek ez a mai jussa.Áldd meg, Uram, őköt! Ne csak halandóba,
Áldd meg az életbe, áldd meg a munkába!
Ménkő üsse asztot, aki ellenszegül!
Jeges eső verje azt, ki ellene gyűl!
